Eddig érleltem magamban, most jött el a pillanat, mikor is leülök a billentyűzet elé, és megírom, milyen volt az első, csornai Park Fesztivál.
Április 30-án, szerdán este nagy reményekkel indultunk el kettesben a premontrei park és a művelődési központ felé. Mesziről látszott, hogy nincs túl nagy tömeg, de még korán volt a bulizáshoz, gondoltuk, megjönnek majd az emberek. Az épületben épp véget ért a Pántlika néptáncegyüttes műsora, amit sajnálok, hogy nem láttam, mert a hugom is fellépett - igaz, ezúttal csak pár perc erejéig. (Majd legközelebb, Tesó!) Megindult a tömeg kifelé. Anyukák, apukák, nagyszülők keresgélték a porontyaikat, majd kézenfogva őket nagy büszkén távoztak. Kb. fél óra elteltével a MŰKŐ pangott az ürességtől. A 19 órára meghirdetett első zenekar fél kilenckor még sehol sem volt (illetve, ők ott voltak, csak nem zenéltek). Egyszercsak a húrok közé csaptak a Gravefruit Sound tagjai, felcsendült egy kellemes női énekhang, és vidám kis reggae dallamok cirógatták a fülünket. Elég szerencsétlenül vette ki magát, hogy a színházterem színpadán léptek fel, mert a terem túl nagy, és "ülős" - a székek között nehéz táncikálni. A színpad előtt azért volt hely, az a pár ember, aki bement, bőven elfért. Egy kezemen meg tudtam számolni, hányan nézték (igen, nézték!) a koncertet. Nekem tetszett a zenéjük, de inkább még kint iszogattunk a büfénél, és tovább reménykedtünk, hogy még befut pár ember, hogy ne legyen tiszta égés a fesztivál.
Hát nem futottak be. Már hangszerelt az Ocho Macho Band, de még mindig kb. harmincan lézengtünk odabent. No mindegy - gondoltuk, mi bulizni jöttünk, és volt is rá módunk, hiszen a fiúk igazán kitettek magukért. Azt kell mondjam, le a kalappal az Ocho Macho előtt, akik harminc embernek is olyan beleéléssel zenéltek, és olyan fergeteges hangulatot teremtettek, amiben már régen volt részem. Volt Manu Chao, Mano Negra, még saját számok is. Külön kiemelném, hogy ezek a srácok híresek, többszáz rajongójuk van, és teltházas bulikat csinálnak Szombathelyen, Kőszegen, mindenhol, ahol kicsit is ismerik őket. Annak ellenére, hogy megalázóan kevés ember előtt kellett fellépniük, beleadtak apait-anyait, és egy pillanatig nem éreztük, hogy most itten gáz van. Nem is volt! Ezúton is köszönöm nekik az élményt. Mellesleg azt gondolom, ez az igazi kigívás egy együttes számára, kis közönséget megmozgatni, feloldani. Nem kunszt az ugráló törzsközönséget hergelni, de egy szégyenlős, kis városi csapatot táncra bírni, na az nem semmi. :)
Miután teljesen leizzadtunk az ugrálásban, és a macsók is befejezték az örömzenélést, gyorsan a hátsó kijárathoz slisszoltunk, hogy bevárjuk őket, és begyűjtsünk egy, az összes taggal aláiratott cd-t. Sikerült. :) Sajna, a fiúk nem buliztak velünk tovább, pedig lelkesen invitáltuk őket. Remélem, még lesz alkalmunk találkozni velük!
Az est abszolút sztárvendége Copy Con volt. Nagyon vártam, mert tetszik, amit csinál, és meg kell adni, nem mindennapi hanggal áldotta meg a sors. Egy istenadta tehetség a srác! Ennek ellenére hatalmasat csalódtam benne, mert úgy viselkedett, mint egy vérbeli bunkó. Nem tudta feldolgozni, hogy kevesen vagyunk, és folyamatosan beszólogatott. A naiv kis tizenéves hülyegyerekeknek persze mindez nem tűnt fel, ők azt hitték, jópofizik. A második szám után kimentem a teremből. Ez tette be a kaput: "Rázd a picsááád! Höhö, ezek télleg rázzák bazmeg." Azt sem értettem, hogy az öntudatlan, részeg kiscsávó miért táncol a színpadon. Annyira gáz volt az egész, hogy én szégyelltem magam.
Másnap aztán nagy meglepetésemre Copy előbújt, és az egész napot a sörsátorban és környékén töltötte a barátnőjével. Úgy tűnt, egész jól elvannak, a csornaiak pedig voltak annyira tapintatosak és szerények, hogy nem zavarták őket. Hm. Remélem, ez az ember időben felnő a sztársághoz, és legközelebb az imázsához méltóan viselkedik majd. Kár lenne érte, ha elkallódna.
Április 30-án, szerdán este nagy reményekkel indultunk el kettesben a premontrei park és a művelődési központ felé. Mesziről látszott, hogy nincs túl nagy tömeg, de még korán volt a bulizáshoz, gondoltuk, megjönnek majd az emberek. Az épületben épp véget ért a Pántlika néptáncegyüttes műsora, amit sajnálok, hogy nem láttam, mert a hugom is fellépett - igaz, ezúttal csak pár perc erejéig. (Majd legközelebb, Tesó!) Megindult a tömeg kifelé. Anyukák, apukák, nagyszülők keresgélték a porontyaikat, majd kézenfogva őket nagy büszkén távoztak. Kb. fél óra elteltével a MŰKŐ pangott az ürességtől. A 19 órára meghirdetett első zenekar fél kilenckor még sehol sem volt (illetve, ők ott voltak, csak nem zenéltek). Egyszercsak a húrok közé csaptak a Gravefruit Sound tagjai, felcsendült egy kellemes női énekhang, és vidám kis reggae dallamok cirógatták a fülünket. Elég szerencsétlenül vette ki magát, hogy a színházterem színpadán léptek fel, mert a terem túl nagy, és "ülős" - a székek között nehéz táncikálni. A színpad előtt azért volt hely, az a pár ember, aki bement, bőven elfért. Egy kezemen meg tudtam számolni, hányan nézték (igen, nézték!) a koncertet. Nekem tetszett a zenéjük, de inkább még kint iszogattunk a büfénél, és tovább reménykedtünk, hogy még befut pár ember, hogy ne legyen tiszta égés a fesztivál.
Hát nem futottak be. Már hangszerelt az Ocho Macho Band, de még mindig kb. harmincan lézengtünk odabent. No mindegy - gondoltuk, mi bulizni jöttünk, és volt is rá módunk, hiszen a fiúk igazán kitettek magukért. Azt kell mondjam, le a kalappal az Ocho Macho előtt, akik harminc embernek is olyan beleéléssel zenéltek, és olyan fergeteges hangulatot teremtettek, amiben már régen volt részem. Volt Manu Chao, Mano Negra, még saját számok is. Külön kiemelném, hogy ezek a srácok híresek, többszáz rajongójuk van, és teltházas bulikat csinálnak Szombathelyen, Kőszegen, mindenhol, ahol kicsit is ismerik őket. Annak ellenére, hogy megalázóan kevés ember előtt kellett fellépniük, beleadtak apait-anyait, és egy pillanatig nem éreztük, hogy most itten gáz van. Nem is volt! Ezúton is köszönöm nekik az élményt. Mellesleg azt gondolom, ez az igazi kigívás egy együttes számára, kis közönséget megmozgatni, feloldani. Nem kunszt az ugráló törzsközönséget hergelni, de egy szégyenlős, kis városi csapatot táncra bírni, na az nem semmi. :)
Miután teljesen leizzadtunk az ugrálásban, és a macsók is befejezték az örömzenélést, gyorsan a hátsó kijárathoz slisszoltunk, hogy bevárjuk őket, és begyűjtsünk egy, az összes taggal aláiratott cd-t. Sikerült. :) Sajna, a fiúk nem buliztak velünk tovább, pedig lelkesen invitáltuk őket. Remélem, még lesz alkalmunk találkozni velük!
Az est abszolút sztárvendége Copy Con volt. Nagyon vártam, mert tetszik, amit csinál, és meg kell adni, nem mindennapi hanggal áldotta meg a sors. Egy istenadta tehetség a srác! Ennek ellenére hatalmasat csalódtam benne, mert úgy viselkedett, mint egy vérbeli bunkó. Nem tudta feldolgozni, hogy kevesen vagyunk, és folyamatosan beszólogatott. A naiv kis tizenéves hülyegyerekeknek persze mindez nem tűnt fel, ők azt hitték, jópofizik. A második szám után kimentem a teremből. Ez tette be a kaput: "Rázd a picsááád! Höhö, ezek télleg rázzák bazmeg." Azt sem értettem, hogy az öntudatlan, részeg kiscsávó miért táncol a színpadon. Annyira gáz volt az egész, hogy én szégyelltem magam.
Másnap aztán nagy meglepetésemre Copy előbújt, és az egész napot a sörsátorban és környékén töltötte a barátnőjével. Úgy tűnt, egész jól elvannak, a csornaiak pedig voltak annyira tapintatosak és szerények, hogy nem zavarták őket. Hm. Remélem, ez az ember időben felnő a sztársághoz, és legközelebb az imázsához méltóan viselkedik majd. Kár lenne érte, ha elkallódna.
