Szégyenkezve ismerem be, hogy igen, végignéztem a ATV betelefonálós műsorát. Küzdöttem a fáradtsággal, de kíváncsi voltam, vajon melyik megoldást fogadják el a több lehetséges közül. Mert ugye a feladvány nem egyértelmű. Mondjuk mert nem tudjuk, hogy a kismacskák is a buszon vannak-e, vagy hogy van-e sofőr is vagy csak kalauz? Osztottam, szoroztam, kijött ez is, az is. Egy dologban voltam biztos, hogy az eredmény nem lehet páratlan.
Csattanó: Nem nyert senki. A műsorvezető az adás végén elárulta a megoldást: 561. Meg nem magyarázta, ofkorsz, így azóta is rejtély számomra ez az összeg...
Na már most. Aki kihozza ezt az eredményt a feladványból, esküszöm, megjutalmazom érte! :)
Tegnap este elgondolkodtam. Más szemmel nézntem a világot, olyan dolgokat, érzéseket fedeztem fel, amelyekkel eddig nem találkoztam. A kulcsszó: migrén. Hogy mi volt az oka (időjárási front, fáradtság) teljesen lényegtelen.
A fájdalom lassan és alattomosan borította el a fejem, 8 óra körül már csak arra bírtam koncentrálni, hogy az agyam minden egyes pontja lüktet. Minden hang és rezzenés, minden mozdulat kínszenvedés volt. Kivánszorogtam a fürdőszobába egy vizes törölkötőért, füldugót tettem a fülembe, begubóztam az ágy sarkába és vártam, hogy vége legyen. Próbáltam meditálni, kilépni a testemből. Egy pillanatra sikerült is azt gondolni, hogy én nem én vagyok, és a fájdalom csupán egy történés. Aztán jött egy kamion, az ágy megremegett alattam, és folytatódott a rémálom. Most éreztem először, hogy a 85-ös főút mellett lakni igenis SZAR, és hogy az autók okozta padlóremegés nem vicces. Lélekben virágos réten járni mindig megnyugtató, de most csak a méhek fülzúgató dongását és a szél éles süvítését hallottam. Az agyam időnként jelezte, hogy ott van, ahol lennie kell - mintha a szívem lett volna, forrón dobogott mindkét féltekén.
Erkó megmentett egy erős fájdalomcsillapítóval, lassan elaludtam. Este 11-kor felébredve elszállt minden kínom, bajom, és boldog voltam. Köszönöm, migrén, hogy újra értékelhettem, milyen jó jól lenni.
Másfél hete, hogy véget ért a 3. Balaton Sound. Nem akarok hosszú élménybeszámolót tartani, ezt megteszik/megtették helyettem újságírók, blogolók százai.
A fesztivál idén is állati jó volt, és ugyanúgy egy pillanat alatt elszállt. Ami viszont megmaradt, az az éretre szóló élmény, hogy egy kis ideig kiváltságosnak érezhettem magam. A történet nem hosszú, talán van, akinek nem is nagy szám.
Nagyon vártam a Röyksopp koncertet, jobban, mint bármelyik másikat a sok közül. Egyébként is elfogult vagyok az északi népekkel kapcsolatban (szeptembertől finnül tanulok), többek között imádom a zenéjük -legyen az bármilyen stílus a népzenétől a black metálig- fagyos hangulatát.
Szóval, Erkóval jóval a koncert előtt befurakodtunk a negyedik sorba. (Később tudtam meg, hogy tesómék a másik oldalon az első sorban nyomták végig a Moby-t is.) A közönség már a technikus srácnak is visongatott, miközben szerelgetett a színpadon, tök vicces volt. Aztán megjelentek a "pöffetegek": meglepően jópasis felhozatal, copfos norvég lányka, jókedvű basszusgitáros. Ugrabugra, éneklés, rajongás, és jött Poor Leno.
Innentől a történet főszereplője a kalap, ami hol az egyik, hol a másik zenész fején, hol pedig a mikrofonon vagy épp a földön landolt. A szám közepén Svein Berge gondolt egyet, és behajította a "szent fejfedőt" a közönség közé. Én ezt ugyan nem vettem észre, csak hogy mindenki egyszerre ugrik és nyúl valamiért körülöttem. Hát ugrottam én is, hamár. Valami puhát éreztem a kezemben, megmarkoltam, végül a térdeim közé szorítottam. Erkóra néztem, aki meglepetten nézett rám: "megvan mama"? Én is meglepődtem, megvolt...
Ettől a ponttól kezdve egy ovis szintjére süllyedtem örömömben, és csak ennyi tellett tőlem: hihi, hihi, hihi. Eufória. Mellettem egy srác megjegyezte, hogy ezért a kalapért ölni lehetne. Jól esett. Annyira boldog voltam.
Köszönöm a Röyksopp-nak és a sorsnak, rajongótársaimnak, akik nem vertek agyon, és Erkónak.
Ezer köszönet innen issztupy-nak, aki kitartóan kamerázott végig a tömegben. A felvételen egyébként 3'36"-nál röpül a kalap, csak épp a másik oldalon, így nem látszik belőle semmi.
Villámcsapásként ért a hír, mely szerint kedvenc aukciós portálomat, a teszvesz-t felvásárolta a vatera, és áprilistól mindkét oldalon csak x összegért cserébe lehet majd hirdetni. Eddig ingyen volt, csak bizonyos plusz szolgáltatásokért cserébe és az eladások után kellett jutalékot fizetni. Elmélkedtem, gondolkodtam, vajon mire jó ez a lépés, mert biztosan sok okos közgazdász dugta össze a fejét és fundálta ki, hogy ez így tuti lesz. De akárhogy is erőltettem az agyamban a tekervényeket, nem találtam nyomós érvet, ami alátámasztaná a döntés helyességét. Mert nézzük csak:
1. Kik hirdetnek a teszveszen/vaterán? - Többségében kismamák, munkanélküliek, diákok, vagy olyan csóringerek, mint én :), akik egy kis plusz bevételt remélnek megunt dolgaik eladásából.
2. Mennyiért lehet egy ilyen piactéren eladni ezt-azt? - Tapasztalatom inkább a ruhaneműk adás-vételében van, de több tízezres cuccok azért nem annyira kelendőek, lévén, hogy sok ember bizalmatlan. És lássuk be, ha mondjuk egy vadiúj lcd-tévét szeretnék, nem valószínű, hogy egy magánszemélytől fogom megvenni, még ha valamivel olcsóbban is adja, mint a műszaki üzletek többsége. Sokan próbálkoznak, de akinek sikerül, több hétig/hónapig is hirdethet, mire talál vevőt.
3. Mennyi ideig hirdetünk? - Hatalmas a kínálat, nagy az árverseny, így sokszor ez ember akár hosszú hónapokon keresztül hirdetgetheti a termékét, hetente, kéthetente újra felteheti ugyanazt a hirdetést. Aki elég kitartó, miért ne tenné?
Nemsokára azonban megváltozik minden. Lehet, hogy az agytröszt közgazdász szakemberek abban bíznak, hogy így szelektálhatják a hirdetéseket, és kiszűrhetik a komolytalan eladókat. De hát könyörgöm, ez nem erre lett kitalálva! Főleg nem Magyarországon, hogyan is működhetne? Mikor itt mindenki csóró, aki meg nem, az vagy nem reklámozza a cuccait netes piacokon, vagy olyan sóher, hogy a kétforintosait is beváltotta a bankban, mielőtt bevonták volna. Akkor ki fog fizetni? Azt mondják, majd nem lesz sok a díj. Aztán utánaszámoltam: ha van mondjuk 20 eladó termékem, fizetek 100Ft-ot. Jah, tényleg nem sok, de ha egy hónapig nem adok el semmit, majd jön egy élelmes vevő, aki leüti az egyik 200Ft-os akármit, mondhatni, a pénzmnél vagyok. Plusz a jutalék. Aztán mínusz.
Úgyhogy, drága barátaim, miközben osztottam-szoroztam, gyorsan körül is néztem más szolgáltatóknál. Ezúton buzdítok minden teszveszes/vaterás polgárt arra, hogy regisztráljon a zsibvasar.hu-ra, mert szimpatikus, helyes kis oldal, és nem utolsó sorban, itt továbbra is ingyenes a hirdetés.
Megnéztem más oldalakat is: az adok-veszek.net elég gagyi. Erzsike néni kezdeményezése jó, de még sokat kell finomítani rajta. Az ittveddmegpiac.hu-n nem találtam meg az anyagiakra vonatkozó részt. Az aukcionator.hu Dévényi Tibi bácsi ajánlásával elvesztette a hitelét nálam, úgyhogy nem is vizsgálgattam sokáig. Van ilyen, hogy licitbox.hu, amiről először azt hittem, hogy meseoldal gyerekeknek. Nagyon színes. A licitportal.hu fizetős, meg is lehet, nézni, mennyi termék található az oldalon. A mennyiavege.hu kicsit becsapós, gyakorlatilag ez is vatera. A toplicit.com szimpatikus, komoly oldalnak tűnik, bár ugyancsak fizetős. Cégeknek nem lehet rossz biznisz, éves díj van (9500Ft), plusz a kiemelt hirdetések díjai. Létre lehet hozni webboltokat és van telefonos elérhetőség is. Utolsóként említem meg az advesz.com-ot, ami szerintem egy feltörekvőben lévő, ingyenes hirdetési portál. Ki tudja, lehet, hogy ez lesz a két címben szereplő áruház utódja?
Nos, mindenki döntse el, egyetért-e a fentiekkel, vagy sem, átpártol-e más céghez, vagy sem. Én minden esetre ismerkedem a zsibvásárral, és remélem, sok hirdetőtársammal találkozom majd ott a közeljövőben. Részemről ennyi volt.
Előszeretettel látogatok bizonyos hazai aukciós portálokat, szívesen vásárolok így, mert kényelmes és egyszerű. Vannak azonban bosszantó dolgok, amikre nem árt odafigyelni. Pédául, hogy egyesek abból próbálnak némi pénzt összehozni, hogy felvásárolják a helyi turkáló készletét, és többszörös áron kínálják fel a mit sem sejtő vásárlónak. A fotók sokszor megtévesztőek, jobb állapotúnak mutatják a terméket, mint amilyen valójában. Természetesen van úgy, hogy az embernek annyira megtetszik egy-egy ruhadarab, hogy nem számít, honnan van, s mennyibe kerül - egyszerűen kell, és kész.
Összegyűjtöttem egy-két márkát, amelyek tipikusan az angol turkálók repertoárjából származnak.
Amit ne vegyél meg drágán (se olcsón), mert tuti turi (én speciel rosszul vagyok tőlük): Topshop, Gheorge, Laura Ashley, Enfay, Jazz, Hennes, Next, Dorothy Perkins, Zoe, New Look, Gap, River Island, Street One, Secret, Clockhouse, Naf Naf, Only...
Ami talán nem turi, de gagyi minőség: Zara, Mango (régen jó volt), Fishbone, H&M, Orsay, Terranova, Philip Russel...
Sajnálatos, hogy Dolce&Gabbana és Calvin Klein nevével milyen ócska ruhákat bírnak megjelölni (nyilván hamisítványok), és úgy tűnik, adja alább a minőséget az Esprit, a Benetton, a Kenvelo, a Mayo Chix és a Mexx is. A Retro Jeans szintén tömegcikk, viszont drága.
Amiben talán még bízhatunk: Persona, Kookai, Marks&Spencer, New Yorker, Tommy Hilfiger, Tally Weijl, Miss Sixty, Magenta, Reebok, Adidas, Nike, Diesel, Puma, és persze az eredeti DKNY és társai.
Vannak még olyan "márkák" is, amiket le sem merek írni, mert annyira noname termékek, hogy említést sem érdemelnek.
Majdnem megfeledkeztem két kedvencemről, az Ed Hardyról és a Baby Phatről. A semmiből jöttek és remélem, hamarosan a semmibe tűnnek... Mindkettő a középosztály szánalmas sznobériájának mintaképe, ízléstelen motívumokkal, strasszokkal, plüssel, horribilis összegekért.
Innentől pedig mindenki döntse el, hogy mit gondol a magyar online aukciós oldalak felhozataláról, és a hazánkban kínált ruházati termékekről.
Tegnap végre igazi hóesésben volt részünk, bárcsak kicsit tovább élvezhettük volna! A szomszéd kislány két hóembert is varázsolt az üzlet elé, tök cuki volt, muszáj volt megörökítenem. :)
Nem vágyon romantikus lánykérésre, nagy esküvőre, szép menyasszonyi ruhára, mint nőtársaim többsége. Tényleg. Sőt. Viszont egy ilyen tortába szívesen belekóstolnék a nagy napon!
A történet ott kezdődik, hogy tavaly (2008) november 19-én anyósjelöltemmel kimentünk a csornai piacra szőnyeget venni. Lelkesek voltunk, meg hát kariajcsi lesz, a románoknál meg vannak szép darabok, alkudni is lehet. Hát ahogy ott nézelődtünk, odajött egy hölgyike, aki először dicsérte, majd leszólta a szőnyegeket. Kiderült, hogy övé a szomszéd stand, ahol rongyszőnyegeket árul. Hm. Megnéztük, tetszett, az ár is megfelelt. Nagy méret kellett, az sem probléma, összevarrjuk - mondta. (Csak hogy érthető legyen, 70cm-es darabokat gyártanak, bármilyen hosszúságban, nekünk 210x260cm kellett.) Megegyeztünk a színekben, letettük a foglalót, és boldogan újságoltuk a család többi tagjának, hogy milyen szuper üzletet kötöttünk, és de jó szőnyegünk lesz.
Eddig szép és jó, aztán kezdődtek a gondok.
1. A megrendelés után pár nappal csörgött a telefonom, a szőnyeges volt, a főnök. Előadta, hogy a kolléganő rosszul számolt, és nem 7820, hanem 13770Ft lenne a szőnyeg. Jaaa, hát, lehet, végülis tényleg kevésnek tűnt a hölgy által kiszámolt összeg. Mindegy, így is jó lesz, még ennyiért is megéri.
2. A következő hívás még meglepett, amikor a főnök közölte, hogy nem jó a szín, amit kiválasztottunk, mert azzal nem jön ki a minta, ha össze akarjuk varratni. Meg nincs is olyan színű anyaguk. Jó, akkor legyen egyszínű, jó lesz úgy is.
3. Ez a pont több telefonhívást is takar, lényeg, hogy az anyag elfogyott, nem érkezett meg, várni kell, elnézést, stb. Kezdett elfogyni a türelmünk, és az is felmerült bennünk, hogy visszakérjük a pénzt. (Kár, hogy nem tettük.) Karácsony előtt ezt a főnök is felajánlotta, de én türelmes ember vagyok, így beleegyeztem, hogy januárra készül el a szőnyegünk.
4. A csúcsok csúcsa, hogy megrendelésünk után két hónappal egy zsákban, összetekerve megkaptuk a szőnyeget. Hurrá, nagy öröm, végre! Otthon lelkesen bontottuk ki, de hamar úrrá lett rajtunk a döbbenet: három darab szőnyeget kaptunk, három fehér csíkot! Nem hittem el, hogy ez velünk történik, legszívesebben felgyújtottam volna az egészet.
5. Erik kapta a telefont, hívta a fószert, aki persze nem tudta, miről van szó, úgyhogy megegyeztek, hogy másnap visszahívja. Azóta is hívja…
6. Már csak hab a tortán, hogy nem hogy kedvezményt nem kaptunk, de pofátlan módon felfelé kerekített az eladó, így ötven forinttal többet fizettem. Röhejes összeg, nem is ez a lényeg, de nekem így is lesült volna a bőr a képemről, és minimum 30%-ot engedtem volna, csak mert elb*sztam, én, nem más, és rendbe kellene hozni, mert nem kelti jó híremet… Számla nuku, eggggyértelmű.
Konklúzió: egy naiv barom vagyok, amiért a fentieket toleráltam, megértettem, elhittem. Hittem az emberi jóindulatban, és nem gondoltam, hogy ebben az országban tényleg mindenki lop, csal, hazudik, mindegy, mi az ára. Hülyének gondoltok? Nekem mégis jól esik, hogy nem vagyok gyanakvó, rosszindulatú és számító. Többnek és tisztábbnak érzem magam tőle. Biztos van olyan hely a világban, ahol ezt értékelik, és mostantól minden erőmmel azon vagyok, hogy megtaláljam.
Ja, és ahol ne vegyetek szőnyeget: T. Tamás Bt, 8500 Pápa, Nagyváradi utca 48.
Betti barátnőmmel eldöntöttük, végre csinálunk magunknak egy csajos estét, és csak mi ketten belevetjük magunkat a győri éjszakába. Végre nem koncert (persze azt is szeretjük), hanem igazi diszkó, ahova lehet csiniben menni, gagyi zenékre lötyögni és pezsgőt inni.
Erkó lovagiasan felajánlotta, hogy elvisz minket (megjegyzem, szerintem ettől ő még nem papucs!), így nem kellett a kormányba kapaszkodva keresgélnem a helyet, és ledönthettem néhány pohár alkohol tartalmú italt is.
Hamar odaértünk, szinte üres volt a hely. La Torre. Egyszer már voltam itt Erkóval, erre akkor eszméltem rá, mikor beléptünk. A pincér - látva hogy két szőke nő tanácstalanul toporog az ajtóban - egy pillanat alatt ott termett és asztalt ajánlott. Hm, ez szimpi. :)
Meglepetésünkre egy zenekar szerelt a táncparkett szélén, de elszállt az aggodalmunk, mikor próbálni kezdtek. Ők voltak a Jam, akik kellemes, táncikálós zenét játszottak, méghozzá nagyon is igényesen. Közben fent ment a karaoke, ami már kevésbé volt kellemes. A macskanyávogás és a kutyanyüszítés ritmustalan egyvelegeként tudnám jellemezni.
Rendeltünk egy üveg pezsgőt, és a dj is elkezdte pörgetni a lemezeket. Volt Abba, Snap, Ace of Base, Dr. Alban és Milli Vanilli. Őrület! Újra 14 évesnek éreztem magam, és talán Bettike is élvezte, bár ő nem emlékezett ezekre a számokra. Persze, mert amikor ezek mentek, ő kb. akkor tanult olvasni. :)
Nem telt el sok idő, és erre számítottam is valahol: kezdtek nyomulni a pasik. Én voltam a "szerencsés", aki az elsőt kifogta, aztán jött a többi:
1. A lúzer: Anyu vasalta (és vette) az ingét, a frizuráját feltehetőleg egy órán keresztül igazgatta a tükör előtt, de így sem sikerült levetkőzni a 90-es évek berögződött divatját. Frissen borotvált arc, bárgyú mosoly, álintelligens közeledés: "Szia, táncolnál velem? Ez cha-cha-cha, ismered?" Nyeeeee. "Köszi, de inkább a barátnőmmel táncolnék."
2. A normális: Kettes számú versenyzőnk meglepően normális volt, kicsit irigyeltem is Bettit. "Szia, meghívhatlak egy italra?" Válasz: "Köszi, inkább nem." Srác: "Ezek szerint van barátod?" Betti: "Igen, van". "Kár, pedig szívesen megismertelek volna". Srác el. Így kell ezt fiúk. :) Igaz, most nem jött be, de egy egyedülálló csaj biztosan értékelné ezt a fajta hozzáállást.
3. A bunkó: Hevesen táncol a parkett közepén, mindenkit fellök (mellesleg seggrészeg), és ostobán vigyorog bárkire, akinek nem pénisz van a lába között. Próbál taperászni, de nehezen koordinálja magát, ezért néha férfiakat nyúlkál. Szánalmas barom.
4. A menő: Rendszerint kigyúrt, kopasz, izompólót visel, vastag ezüstlánc lóg a nyakában (aranyra nem telik). A hátad mögé oson és tánc közben hozzád simul. Úgy megijedsz tőle, hogy kiesik a pohár/cigi a kezedből. Na most ki az, akinek ez bejön? De komolyan.
5. A macsó: Magabiztosan jár-kel a szórakozóhelyen, mindenhol ott van és mindenkit ismer. Feltűrt ingnyak, sok parfüm. Szempillantás alatt ott terem melletted, átkarolja a vállad, és közli veled, hogy "jól nézel ki bébi", majd sejtelmesen eltűnik. Ha szerencséd van, nem jön vissza újra.
6. A rokker: Véletlenül tévedt a helyre. Nem is tetszett neki, ezért gyorsan gallyra vágta magát, remélve, hogy így elviselhetőbbé válik számára Szűcs Judit és Fenyő Miklós örömzenéje. Ő egyszerűen eléd áll, és meredten bámul. Hol rád, hol a söröskorsójára. Összetúrja a hajad, mert azt gondolja, hogy ez jópofa dolog, közben árnyaltan arra utal, hogy minden nő kurva. Mert ő igazi férfi. Szerencsére annyira részeg, hogy ha egy méterrel arrébb állsz, már nem talál meg.
Hát így szórakoztunk mi. Közben megjelent Feró, aki mint egy jóságos, mackóbőrbe bújt, védelmező testőr figyelt ránk, türelemmel megvárta, hogy végre megunjuk a táncolást, megigyuk a második üveg pezsgőnket, és hazaszállított minket hajnali 3-kor. Egy igazi úriember! :)
Jól szórakoztam, örülök, hogy elmentünk. Másnap persze nehéz volt felkelni, és háromfogásos kaját rittyenteni. Na de erről a következő posztban. :)
Eljött az idő, most már tényleg érdekel. Idegenek állítanak meg az utcán, leszólít a pénztáros a teszkóban, megjegyzi a kuncsaft a boltban, még a fősulin is volt, aki Encinek hívott.
Kedves ismerőseim, ti mit gondoltok?
Update: Úgy látszik, kifelejtettem egy pontot, miszerint nem hasonlítok Encire, sőt, rosszabbul nézek ki. Tényleg is! :) Köszönet az ismeretlennek, hogy felhívta erre a figyelmem és kiegészítette a szavazást!
A népszerű műsor minket is megfertőzött. No nem növeljük túlzott mértékben a nézettséget, de az ötletet sikeresen elcsentük, hogy a "kiccsalád" jól szórakozzon.
Kedvenc sógorom tegnap felvetette, hogy mi lenne, ha háziversenyt rendeznénk, Hal a tortán módra. Felcsillantak a szemek (bár Erkó arcán inkább pánikot véltem felfedezni), de jó lesz, aki a legjobbat főzi, karácsonyra bónusz meglepi-ajándékot kap a többiektől. :)
Pénzfeldobással eldöntöttük a sorrendet, és megbeszéltük, hogy 4 héten át minden szombaton összeülünk, és finom vacsorákat készítünk egymásnak. Leves, főétel, desszert, szigorúan. Titkos szavazás, 1-5 pontig.
Az első vacsit én készítem. Utánam Jones, majd Erkó következik, végül a tesóm, Kati.
Tervben van, hogy minden fordulóról beszámolót írok, és megosztom majd veletek, ki nyerte a családi versenyt, és mi lett a jutalma.
Fura véletlenek vannak. Soha nem figyeltem (nem is emlékeztem), mikor regisztráltam a Teszvesz aukciós portálra. Ma mégis az adatlapomat nézegettem, és villámcsapásként ért a felismerés: pontosan két éve (na jó, két éve és egy napja) bonyolítom itt a kis üzleteimet. Azóta 76 sikeres adásvételt tudhatok magaménak, szerencsére csupa pozitív értékeléssel. Sajnos volt, mikor egy-egy vevőm nem jelentkezett, vagy egyszerűen nem fizetett, de sajnos, ez benne van a palkiban. Ilyenkor a jó kis Teszvesz csapat kárpótol (nem kell jutalákot fizetnem a termék után), és megdorgálja, adott esetben felfüggeszti a bosszúságot okozó partnereket.
Szeretek Teszveszelni. Milyen jó, hogy nem kell kidobnom a megunt ruháimat, ékszereimet, bútoraimat, vagy bármit, amire nincs szükségem. Csak meghirdetem, és ha szerencsém van, találok vevőt is. Nem sok pénz, ami bejön, de ez nem is csupán erról szól. Az ember ugyanis hajlamos többet vásárolni, mint amennyit keres. Mindig találok valamit, amiről azt gondolom, hogy nem lehet nélküle élni. És akkor jön a licitálás, az izgalmas utolsó percek, az örömujjongás vagy a szomorú felismerés, hogy valaki gyorsabb volt, esetleg több pénzt szánt a meghirdetett árura.
Figyelem: az internetes piactéren való bóklászás és az abból eredő eladás-vásárlás függőséget okoz! :)
Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, akinek sok a felesleges, de még használható holmija és van egy kevés szabadideje.Jó móka! :)
2008.10.25. Budapest, Papp László Sportaréna, 20:00
Nem tudom, mikor írták ki a budapesti koncert pontos dátumát, de körülbelül attól a naptól kezdve készültem rá. Soha nem voltam még ilyen rendezvényen, nem volt részem egy sportarénában világsztárt látni, hallani. Persze, fesztiválokra járunk rendszeresen, de annak teljesen más hangulata van, mint ahogy a hazai zenekarok fellépéseinek is. Itt egyetlen előadón van a hangsúly, mindenki azért veszi meg a belépőt, mert az ő zenéjére kíváncsi.Éveket kell várni, hogy párszáz kilométeres körzeten belülre látogasson és az iszonyú drága jegyekre tudatosan spórolni.
Erik meglepett, mikor szemrebbenés nélkül beleegyetett, hogy menjünk. Ő nem rajong annyira, mint én, és valljuk be, inkább a női közönség számára vonzóak ezek a dallamok.Szerencsére nyitott ember, és végül mindketten fantasztikusan éreztük magunkat.
Sok hozzánk hasonló párocska volt a koncerten, sok lány, nő, csajszi csapatokba verődve, párosával, vagy egyedül, sőt, még egy punk srác is a küzdőtéren szürcsölgette a sörét. Tetszett, hogy felvállalja a stílusát, és nem szégyelli azt sem, hogy James Blunt zenéjét is kedveli - miért ne érinthetné meg egy punk lelkét a "Shine on"? :)
Az előzenekar a pofátlanul fiatal tagokból álló, The Bishops nevű együttes volt, akik elég gyenge britpopot nyomtak. Volt egykét jó számuk, de fél óra után úgy tűnt, mintha folyamatosan ismételnének.Azért aranyosak voltak.
Nem sokkal kilenc előtt aztán elsötétült a színpad és a félhomályban megjelent James Blunt és a zenekar tagjai, akik rögtön a húrok közé csaptak. Csodálatos fények, piros, zöld, kék lézeres effektek, két hatalmas kivetítő, mosolygó emberek előttem, mellettem, körülöttem. Libabőrös lettem, és még mindig az járt a fejemben, hogy el sem hiszem, hogy itt lehetek. A "sziasztok" köszöntésre felüvöltött a tömeg, a lányok sikogattak, mi is tapsoltunk a színpadtól kb. 10 méterre. Tökéletesen láttunk mindent. Az egykori százados katona most öltönyben és nyakkendőben, gitárral a kezében állt előttünk, a tőle megszokott kócos hajjal, ezúttal szerencsére borosta nélkül. A második számnál már én is visítottam, mikor a kedvenc számom kezdték játszani, teljes hangerővel üvöltöttem végig a Wiseman-t. Volt "Love, Love, Love", ami új szerzemény, remélem előfutára egy hamarosan megjelenő új albumnak. A "No Bravery" alatt (szégyen vagy nem) elbőgtem magam. Miközben a kivetítőkön James Blunt Koszovóban készített felvételei forogtak, ő egy darab pianinóval kísért, és énekelte meg az ott átélt borzalmakat.
Hogy ne szomorodjunk el teljesen, gyors váltás következett, és felcsendült a "Give Me Some Love" a „Same Mistake” refrénjét a közönség önállóan dudorászta, a Carry You Home” alatt pedig Erikkel összekarolva dülöngéltünk. A "Breathe-re" tomboltunk, néhány percre fényes csillagokká váltunk, a „So Long Jimmy-vel” pedig a harcban elesett bajtársra emlékeztünk. Nem maradt el a meglepetés: a buli közepénél már emelkedett volt a hangulat, de James Blunt még bírta fokozni, és a színpadról leugorva átszaladt a küzdőtéren, fel a lépcsőn az ülőhelyesek nagy örömére, egy tolószékes ember még puszit is kapott tőle a fejére, ha jól láttam. Innen valahogy az erősítőknél kötött ki, ahol a magasba emelkedett egy pianino, és azon eljátszotta a „Goodbye My Lover-t”. Közben folyamatosan kommunikált a tömeggel, mindenkit megénekeltetett. Természetesen nem maradt el a „világ legidegesítőbb számának” kikiáltott „You’re Beautiful” sem (amúgy én inkább ERRE szavaznék, vááá), számomra a legnagyobb durranás mégis a „Really Want You” volt, amit sikerült úgy előadni, hogy eufórikus hangulatomban majd’ kiugrottam a bőrömből: csendre intette a közönséget, mondván, hogy ez most egy igazán halk dal lesz, figyeljünk. Figyeltünk. Valóban halkan indult, egy gitár, ének, kicsit távolabb a mikrofontól. Majd bekapcsolódott egy másik gitár, egy dob, a billentyűk, egy lépés a mikrofon felé, és kiteljesedett a muzsika. Mindez egyszerűen mennyeien hangzott a nagy arénában.
A visszataps után persze a „1973” volt a fő attrakció, apró csillagok köröztek a fejünk felett, hullott a fejünkre a konfetti (közben kiment az egyik hangfal, de mindegy), jajj, de nem akartam, hogy vége legyen!
James Blunt le is fényképezte volna a lelkes közönséget, de valamiért ez nem sikerült neki. Hát, ha betartja az ígéretét, akkor lesz még alkalma rá, hiszen hallotta mindenki: „See you soon!”
Akkor azon a fotón biztosan rajta leszek! :)
Köszönöm Eriknek, hogy velem tartott, köszönöm a mörcsendájz pólót, a kalandos hazautat (gyakorlatilag 1dl benzinünk maradt, mire begurultunk a házunk elé), életem egyik legszebb, legemlékezetesebb, legboldogabb estéjét. :)
Itt pedig egy férfivélemény, amit akár Erkó is írhatott volna. :)
Tegnap jó szokásomhoz híven az ebay-en bóklásztam, és felfedetzem egy érdekes aukciót. Először nem értettem, arra gondoltam, hogy 1200 amerikai dollárnyi számlára lehet licitálni, aminek kiegyenlítését a jóságos vásárló esetleg átvállalná. De nem. Elolvastam az egyre szaporodó kérdéseket, amelyeket a hozzám hasonlóan értetlenkedő emberek intéztek az eladó felé, majd elolvastam a válaszokat is. Sokszor elolvastam. Hát itt kérem tényleg 1200 dollárt lehet megvásárolni. Hihetetlen. Lehet, hogy a fazon nyert a lottón, vagy bejött neki valami biznisz, és most jótékonykodik? Hm.
Akárhogy is van, az ötlet szerintem jópofa, és remélem, a szerencsés nyertes méltányos áron viheti el az összeget, ha nem is 1200 dollárt, de legalább 500-at! :)
Most olvastam a kisalföld online-on egy érdekes cikket, amely egyben felhívás is a Rábaközben élő lakosság számára:
"Csorna - Most küldik ki a Rábaközben élőknek azt a csekket, mellyel a csornai Margit Kórházat tudják támogatni. A polgármester szerint erkölcsi szempontból fontos az adakozás. Az intézmény adóssága tartósan 320 millió forint."
Mivaan? Erkölcsi szempontból? Mi ez, valami lelki terror? Így akarják rávenni az embereket, hogy a maradék pénzüket egy romokban heverő intézménynek adják, amiből egyébként semmi hasznuk nem származik? Mert nem származik, itt már régóta nincs gyógyítás. Receptírás van, meg beutaló Győrbe, meg elfekvő. Legyen lelkiismeret-furdalásom, ha megszűnik ez a kórház, mert nem adakoztam? Én fizessem ki azt a tartozást, amit a tékozló vezetés felhalmozott? Hát ehhez a kéréshez igazán nagy szemtelenség kellett, de biztos vagyok benne, hogy sok ostoba rábaközi polgár fog adakozni, mert azt hiszik, ezzel megoldják ezt a katasztrofális helyzetet. Na persze. Pár százezer forint nem old meg semmit, max. néhány ember újabbra cserélheti az autóját.
Köszönöm, de nekem elég fizetni a tb-t, a hálapénzeket, meg a magánrendeléseket (mert muszáj, ha normális ellátást akarok).
Adakozzon a csornai kórháznak az, aki még hisz a mesékben.
Hogy mire is gondoltam? Kis szösszenet, apró megjegyzés: ha nyertem volna a lottón, (azon kívül, hogy építek egy állatmenhelyet/kórházat és szétvásárolom magam a Shopping City-ben), ENNEK az embernek adtam volna egy rakás pénzt, hogy ki tudja fizetni a számláit... a következő 50 évben. Komolyan. Megérdemelné.
Tegnap voltunk Erkóval a menhelyen. Sajnos, rossz hírrel fogadtak: a kiscicák, akiket múlt héten találtunk, meghaltak. Mind a négyen. Pedig vittem nekik a tápszert.
Azt mondják, az őszi macskák kevésbé szívósak. Ezekben a kicsikben nem működött a túlélési ösztön, pedig másnap bevitték őket a lányok, mert az anyjuk (vagy a gazdájuk?) eltűnt. Azt mondják, ez benne van a pakliban.
Először is büszkén jelentem (amit már sokan tudnak), hogy immár egy hete letettem a cigit, vagyis nem dohányzom. Ez az esemény és folyamat eddig számomra teljesen elképzelhetetlen volt. Élet cigaretta nélkül? Az nem is élet. Pedig de. 13 év után meguntam, kinőttem, megelégeltem, hogy függő vagyok, tönkreteszem az egészségem, nem beszélve arról a csomó pénzről, ami így megmarad, és amit a Teszveszen lelkiismeret-furdalás nélkül elkölthetek ruhákra és cipőkre. :)
A leszokás egyébként nem is annyira szörnyű, persze van egy kis segítségem is. Erkó említette, hogy Budapestig futottam akupunktúrás kezelésre. Ez így van, a Biovital-Melissa Egészség- és Wellnessközpontban voltam, ahol egy nagyon kedves doktornő teleszúrkálta tűkkel a füleimet (nem fájt), és azóta is viselem mind a nyolcat, még egy hétig. Az eredmény csodával határos! Természetesen én döntöm el, hogy rágyújtok-e, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik. De ezek a kis pontok a fülemben megnyugtatnak, feszültséget oldanak, és egyáltalán nem esik nehezemre nemet mondani a papírba csomagolt nővénykéknek. Ezen kívül nem zabálom tele magam és eljárok futni. És bármennyire tetszik is Marla Singer, A Nő, ahogy természetes flegmasággal, mégis olyan nőies eleganciával fújja a füstöt, nem engedek a csábításnak. Kezdem jobban érezni magam.
Szombaton Erkóval Győrben voltunk. Míg ő szegény a munkahelyén küzdött a számítógépekkel, én az Emberek az Állatokért Alapítvány telephelyére mentem egy kis önkéntes segítséget adni. Találkoztam Barbival, aki szintén önkéntes, és régóta dolgozik a menhelyen, ha ideje engedi. Megfogtunk két kutyust, és kivittük őket a töltésre sétálni. Beszélgettünk, egyszer csak iszonyú nyiválkolásra lettünk figyelmesek. A nagyra nőtt fűben aztán felfedeztük a kis "fészket", benne 4 db kéthetes körüli kiscicát. Annyira édesek voltak, és gyönyörűek. Az egyik cicus kiesett az alomból, azért sírt (ő látható a fotón). Az anyamacska nem volt velük, bizonyára kóbormacska, és épp vadászott. Vittünk ki neki kaját, remélem, azóta is jól vannak.
A telepre visszaérve bementem a macskákhoz egy kis játékra, simogatásra. Ez sokat segít nekik, egyrészt azért, mert valaki foglalkozik velük, másrészt pedig szokják az ember közelségét, így könnyebben találnak gazdira. A cicaszobában összehaverkodtam Rinyával (így neveztem el), aki egy 3-4 hónapos kölyök lehet, és aki folyamatosan rinyál valamiért. Ha nem figyelsz rá, azért, ha igen, azért. Folyamatosan reklamál, és közben néz rád a boci szemeivel.
Megint kutyasétáltatás következett, ezúttal két németjuhász-keverék kutyát vittünk ki, még fürödtek is, milyen boldogok voltak!
A menhelyen találkoztam Nicole Scherzingerrel, illetve a hasonmásával, a világ legjobb nőjével. Fekete-fehér pöttyös gumicsizmában serénykedett az állatok körül, én meg bámultam, mint aki szellemet lát. Nagyon szép lány volt, zavarba is jöttem, mikor rámköszönt. :)
Harmadik alkalmi barátom Zsömi volt. Neve alapján egy kicsi, barna kutyust képzeltem el, de tévedtem. Mikor megláttam, azt hittem, viccelnek a lányok, hogy egy medvét kell sétálni vinnem. Nem vicceltek. Zsömi egy hatalmas vadállat, de amilyen elrettentő a külseje, olyan bárgyú kis mazsola. Lassan lépkedett mellettem, mikor megálltam, megállt, ha szóltam hozzá, figyelt. Imádnivaló medve! :) Azt hiszem, ő a kedvencem, és nemsokára újra meglátogatom. Önkéntesnek lenni jó. :)
Nem vagyok virágmániás, nem is értek hozzájuk különösebben (sajnos, egyenlőre), Erik nagymamája viszont csodákat művel a növényeivel. Ilyen orchideákat még sehol nem láttam, egyszerűen csodaszépek! Nem kérdés, kitől fogok tanácsot kérni a témával kapcsolatban.
Szép első bejegyzés, jó évkezdés. 
Eljött az idő, most már tényleg érdekel. Idegenek állítanak meg az utcán, leszólít a pénztáros a teszkóban, megjegyzi a kuncsaft a boltban, még a fősulin is volt, aki Encinek hívott. 
A népszerű műsor minket is megfertőzött. No nem növeljük túlzott mértékben a nézettséget, de az ötletet sikeresen elcsentük, hogy a "kiccsalád" jól szórakozzon. 
Először is büszkén jelentem (amit már sokan tudnak), hogy immár egy hete letettem a cigit, vagyis nem dohányzom. Ez az esemény és folyamat eddig számomra teljesen elképzelhetetlen volt. Élet cigaretta nélkül? Az nem is élet. Pedig de. 13 év után meguntam, kinőttem, megelégeltem, hogy függő vagyok, tönkreteszem az egészségem, nem beszélve arról a csomó pénzről, ami így megmarad, és amit a 
.jpg)
