Másfél hete, hogy véget ért a 3. Balaton Sound. Nem akarok hosszú élménybeszámolót tartani, ezt megteszik/megtették helyettem újságírók, blogolók százai.
A fesztivál idén is állati jó volt, és ugyanúgy egy pillanat alatt elszállt. Ami viszont megmaradt, az az éretre szóló élmény, hogy egy kis ideig kiváltságosnak érezhettem magam. A történet nem hosszú, talán van, akinek nem is nagy szám.
Nagyon vártam a Röyksopp koncertet, jobban, mint bármelyik másikat a sok közül. Egyébként is elfogult vagyok az északi népekkel kapcsolatban (szeptembertől finnül tanulok), többek között imádom a zenéjük -legyen az bármilyen stílus a népzenétől a black metálig- fagyos hangulatát.
Szóval, Erkóval jóval a koncert előtt befurakodtunk a negyedik sorba. (Később tudtam meg, hogy tesómék a másik oldalon az első sorban nyomták végig a Moby-t is.) A közönség már a technikus srácnak is visongatott, miközben szerelgetett a színpadon, tök vicces volt. Aztán megjelentek a "pöffetegek": meglepően jópasis felhozatal, copfos norvég lányka, jókedvű basszusgitáros. Ugrabugra, éneklés, rajongás, és jött Poor Leno.
Innentől a történet főszereplője a kalap, ami hol az egyik, hol a másik zenész fején, hol pedig a mikrofonon vagy épp a földön landolt. A szám közepén Svein Berge gondolt egyet, és behajította a "szent fejfedőt" a közönség közé. Én ezt ugyan nem vettem észre, csak hogy mindenki egyszerre ugrik és nyúl valamiért körülöttem. Hát ugrottam én is, hamár. Valami puhát éreztem a kezemben, megmarkoltam, végül a térdeim közé szorítottam. Erkóra néztem, aki meglepetten nézett rám: "megvan mama"? Én is meglepődtem, megvolt...
Ettől a ponttól kezdve egy ovis szintjére süllyedtem örömömben, és csak ennyi tellett tőlem: hihi, hihi, hihi. Eufória. Mellettem egy srác megjegyezte, hogy ezért a kalapért ölni lehetne. Jól esett. Annyira boldog voltam.
Köszönöm a Röyksopp-nak és a sorsnak, rajongótársaimnak, akik nem vertek agyon, és Erkónak.
Ezer köszönet innen is sztupy-nak, aki kitartóan kamerázott végig a tömegben. A felvételen egyébként 3'36"-nál röpül a kalap, csak épp a másik oldalon, így nem látszik belőle semmi.
És végül, egy koncert utáni fotó, tessék: 
