Két napja nem működnek a jelzőlámpák, az üzletem előtt közlekedési káosz, ebből kifolyólag benzingőz, szmog, hangzavar, dudálás, kiabálás. És ez még nem is a 85-ös. Ott rendőrök próbálják irányítani a forgalmat, de a sok tulok nem érti, mit mutogat a szerencsétlen. Tényleg rohadtul kellene az az elkerülő!
Erdélyi útinaplóm második része. Fogyasszátok egészséggel, innen.
Rég hallottam már ennyire semmitmondó, erőltetett, szar, idegesítő, nulla, gagyi számot. Az MR2 viszont nyomja le az ember torkán, mintha muszáj lenne. Valami elcseszett ízlésű zenei szerkesztőnek biztos bejön. Egyszerűen borzalom.
Nesztek: Alphabeat - 10000 Nights
"A kirakatban láttam karikagyűrűket. Hol vannak?" Nyeeeeeeh!
Erdélyi utunk útinaplójának első része letölthető innen.
Ha már annyira terjed ez a dolog, nehogymá' kimaradjak belőle. Tegnap jól kigondolkodtam, mit is szeretnék még elérni/véghezvinni az életemben.
- Hóembert építeni Murmanszkban
- Számháborúzni az almásfüzitői gyártelepen
- Derékig érő hajat növeszteni
- Leszokni a dohányzásról (és utána nem meghízni)
- Végleges szőrtelenítést nyaktól lefelé. Mindenhol.
- Saját farmot kis házikóval, sok állattal, nagy kerttel, távol az emberektől.
- Írni egy horror-regényt
- Beszerezni a hiányzó Nightmare Before Christmas figurákat
- Végigjátszani a resident Evil 5-öt. És 6-ot...
- Teletetováltatni a hátam és a jobb kezem könyékig. Esetleg a lábam.
- Izlandon gleccsertúrára menni és fürdeni a egy melegvízű tóban
- Alaszkában karácsonyozni
- Felülni a Transzszibériai Expresszre és Vlagyivosztokig menni
- Befizetni a szüleimet egy nagy nyaralásra
- Mamával családfát kutatni
- Megtanulni fotózni
- Elmenni egy death metal koncertre Erikkel
- Egy állatvédő egyesület aktív tagja lenni
- Keresztanyu lenni
- Egy teljes havi fizetésemet lelkiismeret-furdalás nélkül elkölteni a bécsi shopping city-ben
Csak hogy én is népszerűsítsem szeretett városunk polgárainak egyre aggasztóbb megmozdulásait (és Putyi blogját, ofkorsz), álljon itt egy link, melyet ajánlok elolvasni mindenkinek, aki egy kicsit is érzékeny a böszmeségre meg a bunkóságra. Bevallom, én is megdöbbentem, pedig manapság nem lepődök meg sokmindenen, amit itt művelnek az emkberek. (De nehéz műkörmökkel gépelni, bakker...) Kérdés: nem kellene az ilyeneket kiutálni, likvidálni, kiközösíteni, ha már megnevelni nem lehet? Még jó, hogy van nekünk ez a jó kis internet, ahova ki lehet akasztani az efféle botrányokat. Remélem, sokan olvassák, mert megérdemli.
Update: kisalfold.hu
Tegnap olvastam a Fika blogon egy pontosan ellenkező címmel ellátott posztot. A leírtakkal egyet is értek, sajnos, nekem is volt már tapasztalatom bunkó eladókkal.
Amiről viszont írni szeretnék az az érem másik oldala. A legtöbb eladó nem hiszem, hogy pusztán a kevés fizetése miatt válik szociálisan érzéketlenné, adott esetben bunkóvá, mintegy robotként funkcionálva a pult/kassza mögött. A vásárlók viselkedése egy idő után olyan határozottan lendíti ki az embert a mindennapi kedves hozzáállásból, hogy egyszerűen ép ésszel fizikai képtelenség mosolyogva tűrni a megaláztatásokat.
Nyilván kiderült, hogy magam is eladóként dolgozom - kényszerpálya (két diplomával), de jó pálya. Szeretem, mert a magam ura vagyok, és mert lelkiismeretesen tudom kezelni az üzleti ügyeket úgy, ahogy nekem tetszik, és nem egy elnyomó főnök utasítására cselekszem. Valóban az is a feladataim közé tartozik, hogy kiszolgáljam a vásárlókat, és a legjobb tudásom szerint a segítségükre legyek.
Node: vannak határok. Az, hogy a vevő, aki bejön a 8 négyzetméteres kis lyuk üzletbe és nem köszön, hát istenem. Ha üdvözlésem után sem reagál semmit, van ilyen. Megkérdezem, segíthetek-e - még mindig csönd, mindegy. Majd rövid nézelődés után felszólít, hogy "ezüst láncot!". Mindezek után mosolygó arccal kiszolgálni, kedvesen megpróbálni feloldani őt és mélyen belül reménykedni abban, hogy a viselkedésed majd ráébreszti, hogy jobb lenne így - nehéz. A kedves olvasónak csak egy kicsit kell belegondolnia, hogy ha ez a szituáció naponta többször is megismétlődik, miféle leki sérüléseket bír okozni a nyomorult eladóban.
Vannak persze ezen kívül további esetek is, melyek talán nem olyan gyakorisággal, de igencsak változatos formában teszik próbára az ember türelmét.
Volt egy család, aki már mielőtt beléptek volna is veszekedtek, hallottam őket az utcán. Már eleve nem szép dolog, de még kellemetlenebbül érintett, mikor a vitát előttem folytatták az üzletben, majd vásárlás helyett visszakergették egymást az utcára.
A részeg embereket már megszoktam, csak finoman ki kell őket tessékelni, "gondolja át, jöjjön vissza holnap". (Aztán visszajön, ugyanolyan részegen, mint előző nap.)
A vihorászó tizenévesektől a falra mászok, akik ahelyett, hogy elmondanák, miért jöttek be, egymásra nézegetnek és kezüket a szájuk elé téve röhögnek. Türelmesen meg kell várni, míg kinyögik, hogy mit szeretnének.
Van olyan vevőjelölt is, aki bár nem tudja, mit akar, abban nagyon ügyes, hogy minden portékát a lehető legsértőbb módon ócsároljon. Idézem: "micsoda hitvány lánc ez?", "hát ezt meg ki az a hülye, aki megveszi?", stb. Ilyenkor elnézést szoktam kérni, és megköszönöm az érdeklődést.
Létezik egy olyan réteg is, akik a tudatlanok táborát gyarapítják. Vesznek egy ezüst ékszert, ami tudva levő, hogy levegővel érintkezve is oxidálodik, hát még vegyszerrel vagy termálvízzel. Nem egy eset volt, amikor rámtörték az ajtót, hogy átvertem őket, mert bizsut adtam, nézzem meg, hogy befeketedett, ő most feljelent, fogyasztóvédelem lesz és hol a vásárlók könyve. Én szó nélkül tisztítom meg az ékszert, és nyújtom át kedvesen, még elnézést is kérek - mert ezt is elvárják. Nehogymá ne neki legyen igaza!
Akinek nem tudok olcsó, vastag arany ékszert adni, szintén felháborodik, hogy rabló vagyok a 7500 Ft/g-os árral.
A gyerekek külön kategóriát képeznek, akik úgy zsizsegnek néha, hogy alig lehet tőlük szót érteni. A kisebbik gond, hogy összeturházzák-taperásszák az üvegeket, amiket aztán vakarhatok, miután elmentek, és porszívózhatom a szétszórt kiflimorzsákat a szőnyegről. De volt olyan is, hogy a pulton csörgött a vonalas telefon, és a kislány gondolkodás nélkül felvette, de még bele is szólt, hogy "halló". Őszintén, kinek nem gyökerezik ilyenkor földbe a lába? Anyuka persze ügyet sem vetett az egészre, én meg mosolyogva átvettem a kagylót, és elnézést kértem.
Még sorolhatnám az eseteket és kisregénnyé alakíthatnám a bejegyzést. Nem teszem, mert azt hiszem, elég pédát soroltam fel annak érzékeltetésére, hogy az eladóknál olykor miért szakad el a cérna.
Természetesen nem helyeslem, ha valaki ok nélkül bunkóskodik. Annak, aki a pult mögött áll, igenis munkaköri kötelessége a kedvesség. Azt azonban senki ne felejtse el, hogy mi is emberek vagyunk.
Egy jó tipp eladóknak, ami nálam bevált: egy idegeket felőrlő eset után tegye ki a "rögtön jövök" táblát, hallgassa meg a kedvenc dalát, bőgjön egyet, szívjon el egy cigit vagy egyszerűen csak üljön 5 percig csöndben, hogy megnyugodjon, és ne a következő, vélhetően ártatlan vásárlót büntesse a dühével.
Komolyan nem tudom, hova korcsosul ez a világ. Vajon van még fogalma valakinek arról, hogy mi az a Zene, de legfőképp, hogy mi a Stílus? Nem kellett volna reggel bekapcsolnom a tévét, pláne nem a Vivát. Kinyitottam a szemem, és ezzel szembesültem: Inti és a Pura Vida. Ez már önmagában nem volt túl bizalomgerjesztő, hát még amikor a srácok a húrok közé csaptak. (Most túloztam.) Itt a klip. Miii ez a trágya már megint? Mintha a magyar popzene (bocsánat, szerintük rock) 20 éve a saját farkát kergetné. Egyszerűen semmi egyedi, semmi több, semmi más nincs benne. Kombinálják a szart a szarral. Igényesség? Ugyan! Miért kapnak az ilyenek nyilvánosságot és reklámot? Egyébként meg honnan jött ez a latin-őrület? A Fiestát még úgyahogy elviseltük egy darabig, de már az is sok volt, most meg itt ez az Inti gyerek, és ugyanazt csinálja, mint ők. Csak emo meg rockabilly ruhákba öltözve. Mi köze az emónak a latinokhoz? Hogy jön a halálfej és a Nightmare before Christmas-es póló egy ilyen szutyok szám gagyi klipjéhez? Van fogalma a zenekarnak arról, hogy egy mesterművet erőszakoltak meg a forgatás közben? Tim Burton valószínűleg idegösszeomlást kapna, ha ezt meglátná. Úgy látszik, Ganxkszsta Zolee is egyre lejjebb adja, pedig volt idő, mikor bírtam. (Hm, már nincsenek jóban a Pierrot-val?) Vajon a dalszövegeket ki írja? Úgy érzem, két sör között sikerült kiböffenteni a sorokat, de legalább rímelnek. Kinek tetszik ez igazán? A pórnép eszi, mert nincs más, tovább látni lusta és ostoba. A gyerekek is eszik, mert anyu odaülteti őket a tévé elé - Inti meg a többiek így válnak példaképpé. Szépen lassan elvész a jó ízlés, feleslegessé válnak a tehetségek, üresé válnak a lelkek.
Könyörgöm, ne butítsuk el mégjobban a fiatalságot! Inti, menj el inkább autókereskedőnek, a Viva tévét meg tiltsa már be valaki!
Nincs annál jobb érzés, mint amikor egy nő letagadhatja a korát. Ennek bizonyítéka, hogy lassan 30 felé mindig eufórikus hangulat kerít hatalmába, ha megkérdezik, elmúltam-e 18.
Pár hete a helyi Plus-ban vettem néhány üveg sört, és a kassza felé haladva észrevettem, hogy a biztonsági őr gyanakodva lopakodik utánam. Határozott visszanézésemre egy kérdés volt a válasz: ne haragudj, elmúltál már 18? Mégjobban összevonta a szemöldökét, mikor közöltem vele, hogy igen, pontosan 10 évvel.
Ma történt a másik hasonló eset, most a Spar-ban. Cigit vettem, mire a pénztáros pironkodva feltette az ominózus kérdést. Valószínű, nagyon hülyén nézhettem rá, mert rögtön szabadkozni kezdett, hogy hát már nem lehet tudni, meg olyan szigorúan veszik, stb.
Ezek a jelzések nemhogy jól esnek, de biztosítanak arról is, hogy várhatok még a ráncfelvarratással. :-)
Kedden meghaltam. Illetve természetesen nem, de sikeresen elterjedt a hír drága városomban, aminek örülök is, mert így sokáig fogok élni - ez járja. :-)
Nagyon meleg volt aznap, és sikeresen elkapott egy jó kis alhasi görcs is, aminek folyománya az lett, hogy percek alatt a földön fetrengve találtam magam. Szerencsére épp velem volt anyum, aki riasztotta a család férfi tagját is, hogy vigyen haza. Igen ám, de mire a fuvar megérkezett értem, emberi hangot már nemigen voltam képes kiadni magamból, az meg, hogy felálljak, lehetetlen küldetésnek bizonyult. Nyöszörögtem, hogy "mentőőőt, mentőőőt", de ezt valószínűleg senki nem hallotta, vagy nem értette. Öklömnyi vizek csorogtak végig a nyakamon, a hátamon, szerintem még a talpam is izzadt az iszonyú fájdalomtól. A szomszéd fiú segítségével aztán a lehető legégőbb formában betuszkoltak a kocsiba (egyik a csuklómat fogta, másik a lábamat, és lógtam, mint egy akasztott malac). Apum kétségbeesetten repített immár a kórházba, ahol mindenféle osztályokra tologattak a gurulós székkel, mire végül magamtól jobban lettem. Vártam volna azért egy ütős szurit, vagy valamit, de nem kaptam. Szerencsére a jó kis Algoflex, amit még reggel előrelátóan bevettem, hatni kezdett. Rázott a hideg, és jó érzés volt. Az egyik nővérke azt mondta, hogy az efféle fájdalmak néha olyanok, mintha az ember szülne. Hát azt hiszem, én szültem.
A háziorvosnak itt köszönöm meg, hogy nem tett értem semmit, hanem telefonon közölte, hogy ő most nem tud mit csinálni. Azért egy javaslatot tehetett volna, hogy küld mentőt, vagy esetleg megkérdezhette volna, hogy mennyire vagyok nyomorultul...
A nagy riadalom után hazamentünk, és két nap pihenés után mát itt vagyok a munkahelyemen. Reggel a szomszéd kislány dinnyével várt az ajtó előtt. Örömmel tudatom mindenkivel, hogy élek és virulok! :-)
Hogy miért tűnt el a jódolgok blog, és miért született meg helyette a keepsmiling blog, hosszú, bonyolult, de legfőképpen unalmas lenne elmagyarázni. Lényeg, hogy egy apró technikai malőr ellehetetlenítette régi virtuáis naplómat, így segítségért fordultam az Inda csapatához.
Először az Inda Gépháznak üzentem, pontosabban kommenteltem egy, a problémámhoz kapcsolódó bejegyzéshez. Mivel erre napokig nem kaptam választ, írtam egy másik indás helyre is, hogy help, mert ez így most nem jó. Kellemes hangnemű, lényegretörő, és segítőkész emailt kaptam Bandesztől, akivel aztán napokon keresztül levelezgettünk, hogy így meg úgy, mire végül minden olyan lett, ahogy azt a szőke nő elképzelte. Közben egy másik Andrástól is kaptam mailt, hogy ő meg megkóttaná az elromlott címemet. :-)
Ezúton is köszönök mindent a srácoknak, legfőképpen Bandesznek, aki különös kéréseim ellenére türelemmel és kitartóan igyekezett segíteni nekem, és aki a "projektet" sikerrel vitte véghez. Mindenképpen hozzá kell tennem, annak is örülök, hogy visszaadta a hitem: létezik még ebben az országban normális, emberi kommunikáció, szakértelem, és igenis meg lehet oldani a problémákat, csak hozzáállás kérdése.
Remélem, nem vagyok egyedül a mocskos fantáziámmal. A képet elküldtem a Subbáéknak is, hátha értékelik a helyi szórólap szemléltető ábráit. :-)
Előfordul, hogy az embernek rossz napja van. Nem történik semmi különös, csak éppen semmi sem jó. Legszívesebben egy lakatlan szigetre menekülnél, de nem teheted, mert dolgoznod kell, mosolyogni, megtenni mindazt, amit mások elvárnak tőled. Ez van. .jpg)
(2008.06.08. Ság-hegy, Ismerős Arcok koncert a Trianoni emlékműnél. A képért köszönet HtLecsónak. Olvasd el Orsó írását is ITT.)
Végre megvan a kis masina, amire olyan régóta vágytam. Jó volt a telefonom is, de most aztán reszkess világ, mindent és mindenkit lefotózok! :-) 
Épp a Született feleségeket néztem, mikor hatalmas üvöltözésre lettem figyelmes a házunk előtt. Nem sok dolog van, ami miatt otthagynám a kedvenc sorozatmat, de ez az volt. Kíváncsian odasomfordáltam az ablakhoz, és be kell vallanom, leesett az állam. Ilyet még életemben nem láttam! Egy hatalmas, hófehér limuzin állt az ablakunk alatt, kivilágítva neonfényekkel, s a nyitott ajtó mögött diszkófények pásztáztak. Közben dübörgött a zene, party-feeling. Nem kevés ember vette körül a járművet (gyakorlatilag a fél város ott volt), ki-be mászkáltak, ugráltak, vihorásztak. 
...annyi szép dolgot lefotóznék. Ma ezt a képet sikerült készítenem a szeretett Sony Ericsson w800i-s telefonommal. A képen egy 14 karátos arany ékszer látható, ami állítható méretű - lehet gyűrű, és karkötő is. Anyukám kezeit hívtam segítségül. Gondolom, szakértői szemmel nem valami nagy dobás, de nekem tetszik. 
