Na ez megint csúfítja a blog mosolygós arculatát, de mindegy, szerintem nem szabad szó nélkül elhaladni bizonyos dolgok mellett.
Nem tudom, hogy a közöny, az emberek ostobasága, a rendőrök tehetetlensége, vagy nemtörődömsége az ok, amiért egyesek nyíltan és büntetlenül verik át a környéken lakókat. Az minden esetre tény, hogy hónapok óta rendszeresen keresnek fel ismerősök és ismeretlenek, hogy nézzem meg, arany-e, amit vettek. (De könyörgöm, ha nem biztos benne, egyáltalán minek veszi meg?) Mielőtt közlöm velük a rossz hírt, megkérdezem, honnan szerezték az árut. A válaszlehetőségek szinte mindegyikét az első néhány szó után folytatni tudom:
1. Az utcán megállított egy fószer, és nagyon olcsón kínálta az aranyat.
2. Piacon árulta egy aranyos néni.
3. Megállított egy nő, azt mondta, nem tud a gyerekének ételt venni, így eladta nekem a nyakláncát.
4. Az út mellett leintett egy jólöltözött férfi, kifogyott a benzin az autójából, pénze meg nem volt. Lehúzta a gyűrűjét az ujjáról, mi meg megvettük tőle tízezerért. Annyira könyörgött, és rendesnek tűnt.
5. Az utcán leszólított egy srác, mondta, milyen szép a nyakláncom. Mondtam, az övé is. Cseréltünk...
Megértem azt, aki most azt gondolja, hogy ha valaki ennyire hülye, hogy bedől a fent felsorolt szituációk bármelyikének, az meg is érdemli, hogy jól átverjék. De! Ezek az emberek jóhiszeműen segíteni akarnak valakinek, naivak, hiszékenyek, és - nem utolsó sorban - általában nem túl gazdagok. Vonzza őket a lehetőség, hogy ők is hordhatnak drága arany ékszereket. Szomorú, hogy egyesek kihasználva mindezt meggazdagodnak, és még nyomorultabbá tesznek amúgy is nyomorult életeket. Elszorul a szívem, mikor arra gondolok, hogy valaki az utolsó forintjait költi a (hamis) aranyra (mert örül annak, hogy végre neki is lehet), és otthon a család elé kell állni, bejelenteni, hogy rossz üzletet csinált.
A színe megtévesztésig aranyra hasonlít, a fémjel egyértelműen benne van. A súlya, a fénye viszont már árulkodik a hamisságról, az ékszer réz-mivoltáról, amit valahol, egy idegen országban gyártanak a szerencsétlen, meggondolatlan, tudatlan, hiszékeny magyar embereknek.
Ki fogom plakátolni az egész városban: NE VEGYETEK UTCÁN ARANYAT!!!
Nem tudom, hogy a közöny, az emberek ostobasága, a rendőrök tehetetlensége, vagy nemtörődömsége az ok, amiért egyesek nyíltan és büntetlenül verik át a környéken lakókat. Az minden esetre tény, hogy hónapok óta rendszeresen keresnek fel ismerősök és ismeretlenek, hogy nézzem meg, arany-e, amit vettek. (De könyörgöm, ha nem biztos benne, egyáltalán minek veszi meg?) Mielőtt közlöm velük a rossz hírt, megkérdezem, honnan szerezték az árut. A válaszlehetőségek szinte mindegyikét az első néhány szó után folytatni tudom:
1. Az utcán megállított egy fószer, és nagyon olcsón kínálta az aranyat.
2. Piacon árulta egy aranyos néni.
3. Megállított egy nő, azt mondta, nem tud a gyerekének ételt venni, így eladta nekem a nyakláncát.
4. Az út mellett leintett egy jólöltözött férfi, kifogyott a benzin az autójából, pénze meg nem volt. Lehúzta a gyűrűjét az ujjáról, mi meg megvettük tőle tízezerért. Annyira könyörgött, és rendesnek tűnt.
5. Az utcán leszólított egy srác, mondta, milyen szép a nyakláncom. Mondtam, az övé is. Cseréltünk...
Megértem azt, aki most azt gondolja, hogy ha valaki ennyire hülye, hogy bedől a fent felsorolt szituációk bármelyikének, az meg is érdemli, hogy jól átverjék. De! Ezek az emberek jóhiszeműen segíteni akarnak valakinek, naivak, hiszékenyek, és - nem utolsó sorban - általában nem túl gazdagok. Vonzza őket a lehetőség, hogy ők is hordhatnak drága arany ékszereket. Szomorú, hogy egyesek kihasználva mindezt meggazdagodnak, és még nyomorultabbá tesznek amúgy is nyomorult életeket. Elszorul a szívem, mikor arra gondolok, hogy valaki az utolsó forintjait költi a (hamis) aranyra (mert örül annak, hogy végre neki is lehet), és otthon a család elé kell állni, bejelenteni, hogy rossz üzletet csinált.
A színe megtévesztésig aranyra hasonlít, a fémjel egyértelműen benne van. A súlya, a fénye viszont már árulkodik a hamisságról, az ékszer réz-mivoltáról, amit valahol, egy idegen országban gyártanak a szerencsétlen, meggondolatlan, tudatlan, hiszékeny magyar embereknek.
Ki fogom plakátolni az egész városban: NE VEGYETEK UTCÁN ARANYAT!!!
